Életrendezőtér

Sok-sok éves közös munkánk eredménye, hogy van egy külön Tér Nikola Tesla számára. Felemelő, mégis nehéz is a munka vele és általa, hiszen sok kódolt üzenet van, melyet sokszor nehéz érteni elsőre, de érezni azonnal lehet.
Nagyon hálás vagyok, hogy képviselhetem és leírhatom a régi-új üzeneteket, melyek így elérhetőek, hiszen nem veszett el, itt van, olvashatod.
Folyamatosan érkeznek csodálatos gondolatok, meglátások, újítások Nikola Tesla által.

Egyszer valamikor régen, voltak és maradtak olyan forráskutak, melyek ontják a mai napig az élet adta kisimító és rendezett teret építő információkat. Nagyon kevesen vannak azok akik ma még képesek hozzáférni, de látnivaló, hogy egyre nagyobb a nyitottság, miáltal készek az emberek változtatni.

Képes az ember meglátni saját erejét, működését azáltal, hogy újat építve halad, újra, előre halad.”

Nikola Tesla

(1856-1943)

Biztosan állíthatom, hogy a 20. század egyik legnagyszerűbb elméje, feltalálója volt Nikola Tesla, akiről méltatlanul keveset hallunk a mai napig, pedig olyan technikai, elektronikai berendezéseket köszönhetünk neki  mint a váltóáramú villanymotor, a távírányítás, neonlámpa, radar, rádió és még sokáig sorolhatnám.

Az életrajzát leírhatnám bővebben is, de arra ott a wikipédia. Amit inkább megemlítenék, az úgynevezett “szabadenergia”, amivel Tesla titokban sokat foglalkozott. Természetesen a sajtóval közölt ezzel kapcsolatban bizonyos információkat, de mindig gúny tárgyává vált emiatt, ezért kutatásait, munkáit egy idő után már nem tette nyilvánossá és elvonultan dolgozott laboratóriumában. 1931 nyarán Buffalo városában már olyan autóval közlekedett, amit villanymotor hajtott. Természetesen azt mondhatnánk, hogy ez nem nagy dolog, csak az a bökkenő, hogy ez az autó az akkumulátor töltése nélkül közlekedett. Tesla, “befogta” a körülöttünk lévő “áramot”, ami korlátlanul áll a rendelkezésünkre. Tehát Nikola Tesla rájött arra, hogyan lehet munkára fogni ezt az energiát, és ezt az emberiséggel szerette volna megosztani. Nyíltan hangoztatta, hogy mindenkinek ingyen jár az energia, hisz a föld és az univerzum által ez a rendelkezésünkre áll. Ha ez sikerül neki, akkor most mindannyian ingyen használhatnánk az elektromos áramot.

Sajnos a “hatalom” és egyes üzleti érdekek ebben megakadályozták, sőt, több olyan találmányát ami az emberek életét segítette volna, átalakítva katonai és hadászati célokra használják a mai napig.

Szeretném az Ő üzenetét számotokra átadni és ha úgy gondolja, akkor többet is.

2016.11.12

 

Sok-sok éves közös munkánk eredménye, hogy van egy külön tér Nikola Tesla számára. Felemelő, mégis nehéz a munka vele és általa, hiszen sok kódolt üzenet van, melyet sokszor nehéz elsőre érteni, de érezni azonnal lehet.

Nagyon hálás vagyok, hogy képviselhetem és leírhatom a régi-új üzeneteket, mely így elérhető, hiszen nem veszett el, itt van, olvasd.

A szabad energia témakörben és még csodálatos gondolatok, meglátások, újítások érkeznek folyamatosan Nikola Tesla által.

Elektromos autók, napenergia, sok ajánlással, ami elérhető a számotokra már most is, itt mind folyamatosan elérhető számotokra.

Itt egy külsős segítő is ír, aki ebben a témában igazán járatos.

(Szerző)

„Egyszer, valamikor régen, voltak – és maradtak – olyan forráskutak, melyek ontják a mai napig az élet adta kisimító és rendezett teret építő információkat. Nagyon kevesen vannak azok, akik ma még képesek hozzáférni, de látnivaló, hogy egyre nagyobb a nyitottság, miáltal készek az emberek változtatni. Az én időmben, amikor még személyes harcok dúltak, akkor is alul maradt az értéket hosszú távon képviselni és működtetni tudó emberek tábora.

Nagyon nagy feladat, hogy egyre többen nyissanak az új felé, hiszen ebben a formában az élet elfáradt mindattól a szeméttől, amit az ember felhalmozott az évek alatt.

Nagy autók, melyek benzint esznek korlátlanul, téves és rosszul értelmezett új működések, technológiák, melyekben még mindig maradiak az emberek. A nagy változásra várnak, és leülnek, mert képtelenek felvenni a ritmust.

Csak szóbeszéd és ábránd, hogy élek, jelen pillanatban csupán üzenetet adok át. Nincsen ember, aki velem egy hullámhosszon élne, bár sokan hiszik és szeretnék ezt.

Nagy nevem lett az évek alatt, remélhetőleg elég nagy ahhoz, hogy aminek az alapjait letettem, az fenn is maradjon élő formában.

A mai tanítás, a következőképpen hangzik: „Vedd le régi gúnyád és álarcodat.”

Sokan félnek a változás azon formájától, melyben láthatóvá válik a teljes valóság. Ráncokkal, hibákkal, sérülésekkel és karcok lenyomataival, melyek láthatóak. Nem illik a mai világban késlekedni, nem illik nem szépnek lenni, nem illik nem tudni, nem illik elrontani, de illik ennek ellenkezőjét bármi áron, saját magán túlmutatva, helyzetét, butaságát leplezni ostoba és valótlan állításokkal, és illik mástól ellopni, hiszen saját kútfőből igen kevés dolog, és folyamat lát napvilágot.

A lopás és elferdített valóság egyensúlytalanságból származó rész az igazi törés. Tört részekben vannak elbújva emberek, életek és értékek. Ezért nagy a káosz és büdös van. Igen, bűzlik a hiba ott, ahol fellelhető más rendszer megbetegített, nem életképes vagy illeszkedni nem tudó halmaza és így úszik az élet vizén, mint egy olaj tócsa.

 Érdemes hát napvilágra hozni és fenntartani egy olyan működést, mely megállja a helyét időben és térben, a saját rendszere valóságában.

A fény, mint váltóáram, csak így képes haladni, nagy tereket betölteni, megvilágítani. Az egyenáram ideig-óráig működik és életképes, de elfárad, hiszen elfogy és nem töltődik, erőtlenné válva áll, vár, – képzeteket sző és kiabál, hibáztat és visszafelé tekint.

Képes az ember meglátni saját erejét, működését azáltal, hogy újat építve halad, újra előre halad.”

2019.11.12

 

 

 

Nikola Tesla:

– Nikola, kérlek mondd el, milyennek látod az új évet?
– Határozottan erős jellemet kíván tőletek emberek, hiszen nagy zavart épített a sok keresés, ami most nagy munkával tehető tisztává, hogy megértsétek az univerzum azon igazságát, amely már elérhető elmétek megannyi zugában dolgozó részek összességeként a számotokra.
– Miért fontos tudnunk az univerzum törvényeit itt a földi létünkben?

– Ez nem lehet már kérdés részetekről, hisz ebben éltek. Ajtókat és ablakokat nyitottatok, ahol most nagy huzatban álltok, a szél fel-fel csap körülöttetek és összezavar hatásaiban benneteket. Rendetlenséget véltek látni, ezért még több ajtót és ablakot építettetek, hogy kinyissátok, minek következtében most már csak nyitott tér található, amiben kényelmetlenül érzitek magatokat.
Az idő sodrásában álltok fázva, remegve, lehűlt részeitek merev és zsibbadt, lassan reagál és a fény alig látszik a tekintetben, hiszen a nagy szélben félig csukva van, vagy már zárva sokaknál, hogy ne száradjon tovább a szem és a tekintet könnyekkel ne teljen tovább.
– Mi ez a folyamat, amit említ Tesla? – hívhatom így ugye, vagy a megfelelő megszólítás mi lehet?
– A nevem magáért beszél. Nikola a becsületes nevem, amin szeretem ha szólítanak, de mivel munkásságom a Tesla név által érdemelt elismertséget, így is lehet szólítani. A Nikola hozzám közel álló emberektől megszokott. A munkámban fizikus vagyok, aki tudta és átlátta a folyamatokat. A földi iskola kevés volt ehhez, mégis a fizikus meghatározás áll közel, hiszen ez az alapja mindennek.

Egy tudományos folyamat most ért véget. Kísérletek az emberi tudattal és az élő részek felhasználása irányított folyamatokba építve, aminek mind áldozatai lettetek, mert fertőzések sorát indították el az emberek, hogy ebből sok felfedezést tegyenek, hiszen minden régióban más hatásokkal kell megbirkózni és szembenézni. A sok munka amit befektettek, most lát napvilágot, de nem érdemes  erre koncentrálni.
Minél hamarabb megalkotjátok a független áramellátást, annál erőteljesebbé válik az életminőség a földi térben.

Egy látványos várakozás teljesedik be ez évben, amikor is megláthatjátok a nap igazi működését.
Amikor a fátyolréteg tisztulása egy rezgés-szintemelés által megtörténik természetes úton, emberek által, világossá válik mint a nap, hogy merre tovább. A folyamat egy technikai robbanást eredményez, hiszen átfordítja teljesen mindazt a munkát, amit az emberek és tudósok elindítottak.
Az emberi fizika és kémia egy alapot tár fel, amiben sok meghatározás van és él folyamatosan. Megannyi szép és kerek képzelet lát napvilágot, s kap szárnyra általa.

Meghatározások sora direkt, előre megírt képlettel és elavult fizikai, kémiai működések által igaznak vélt, kikiáltott rendszerek, ahol egy hatalom erőssé lett ezáltal és képekben vetített átformálás-manipuláció, maradi, begyepesedett működést fenntartva történt meg. A leleplezett történések sora elmaradt és az „épített” nagyhatalom tovább építkezik az emberi tudatból származó megannyi észlelésekből és irányított, befogott rezonanciából.
A világ egy erődítmény, ahol az emberek kiszolgálnak mindaddig, amíg fel nem érik, hogy egy időaspektus, egy sokrétű, mélyen rétegelt és többszintű valóság változása sorában sodródnak a végtelennek hitt űrben, ahol épített világ lakozik. Isteni fénytestekben megbúvó, helyüket kereső emberek sora, ahol az erős akarat egy világot teremt, ott nélkülözhetetlen és fontos megtartani a világokból, élő térből származó felismeréseket.
Rohan, s rohamosan fogy a világ – Belső fogyás: a föld vérét csapolják-kőolaj kitermelés, olvad a sarki jég-édesvíz fogyás, erdőirtás világszerte-oxigén fogyás, fogynak az emberek a mesterségesen létrehozott betegségek által – és rohan az idő, melyből a tér növekedése nem, csupán zsugorító hatása észlelhető. A zsugorítások sorában egyre kevésbé érzi az emberi tudat mindazt a váltást, ami valójában nagy teret kívánva, megnagyítva önmagát felszínre hoz és épít várakat, erőt alkotó erődítményeket, melyben befalazták a tudat megannyi szerteágazó, alakformáló és időtérben játszadozó világát.

Fenséges egy folyamat a kételyekben megbúvó emberekkel beszélgetni. – Vajon igaz, tényleg Ő képes kapcsolatában üzenni és adatokkal, információkkal szolgálni?
– Természetesen.

A „meghalt  nem képes már  üzenni, az élő részeket segíteni” világnézet téves. Térben és időben mindaz él, ami fontosságával az életminőséget növeli és a meghatározások egyéniek a mai napig. Mindenki saját szókincse és menyílása által képes adatokat továbbítani, ami valójában energia. Egy energia átállást-kódolást és hangolást adok át nektek szüntelen, folyamatosan, hogy ezt megérezve, a kódolt üzenetet fogadd és mindazt, ami érted van.

Nikola Tesla a nevem. Ahol éltem, azt egy hatalom rám erőltette, hol elvették és csonkították mindazt az értéket melyet megtaláltam és részei a mai napig még mindig élnek egy kő alatti barlangban, egy nagy építmény közelében és a világ egy-egy meghatározó pontján, hogy ebben az időtérben hol éltek, egy napon feltáruljon az igazság titeket segítve, kik még nyitottak vagytok és nem varázsolt el teljesen a hatalom játéka.

A nagy nagyot ígér, a hatalom hatalmasat teremt “belőled”. (Külső tényezők határozzák meg az értékedet, a fel nem használt, általad termelt és teremtett energiát gyűjtik be.)
A nagyság benned lakozik és a tiszta tudat képes megváltoztatni mindazt, ami valóságban nem a földi tér velejárója. Inkább légy tisztában meglévő értékeiddel és légy bátor, hiszen ez az év ezt kéri és igényli tőletek. Megmutatkozó hazugságok jönnek felszínre, ahol meglátod, a hatalom játékszere vagy, voltál, leszel, amikor elhagyod a tered. Ez a tér a központi helyed, magodból kiindulva a köröd biztonságot adó tere, ahol folyamatos növekedésben lévő igazságában vagy jelen.
Itt van az igazság és a forrás amit elrejtettem, mi fellelhető, ahogy tered belsejében keresel velem. (benső energia-áramló körben)
Vezetem az utad és meglátod, a technológia itt van a kezedben.

Talányos kis verseket adok neked, olvass a sorok között és keress:

“Óvatosan haladj a fákkal tarkított réten. Előtted tengernyi víz és mögötte a nap kél. Ahol a csúcs eléd terül, ott van egy pont és itt leülsz.
A térben érezheted milyen, amikor a létezésben megbúvó energia elérhető és a kezedben foghatod mindezt.
A létezés forrása a hegyen kezdődik, a vízben ér véget, ahol felerősödik és zuhatagként áramlik sóbálvánnyá változtatva mindazt a hamisságot, amit rejt a táj és nyílik az új szint-energia kapu és áramlás a változással benned.”

Nikola Tesla

Nikola Tesla üzenete:

 Sok tehetséges embernek adtam át mindazt a meglátást, mellyel előbbre mehettek és ezáltal megalkothatjátok azt a világot formáló és fenntartó szerkezetet, ami sok újat adhat az emberiségnek. Nálatok van mindez a titok és a rendszer általatok lát napvilágot emberek, hogy békében tegyétek le a fegyvert és ne hadakozzatok az ellen, mit a valóságban védeni így nem lehet. Szellemi harc kellős közepette álltok, vártok, és igyekeztek magyarázatot, megértéseket találni. Sok minden történik a térben, ami meghatározza az életet. Fensőbb irányítások amik működtetik a világot, egy jelet kibocsátva manipulál és meghatározza a béke lángját, hogy hogyan is lássa az ember. Egy olyan rendszert építettek, aminek alapjait én magam mutattam meg. Sokat elrejtettem és általatok lehet felmutatni, felszínre hozni, hogy oltsátok ki mindazt, ami rendeltetésében, működésében korlátoz titeket. Az égi erőtér pirosban való megjelenülése valójában egy jelet sugároz felétek, amit máshogyan értelmeztek és a látványos felhők teréből látott képek is, vetítések eredménye. A fizikusok nem látják és láthatják a terek igaz kötődését, hiszen szabályozni lehet, amit már sokan értenek közületek. Nagy megnyílások és nyitások történtek meg sok évvel ezelőtt és megsokszorozódott mindaz az energia begyűjtése, mit nem láttok és használni nem tudtok semmilyen formában és körülményben. Nektek visszaadott, átformált, létező világokkal áthatott energia morzsák jutottak.

A fényekre visszatérve egy áthangolást mutat, amikor a piros mutatkozik meg az égi térben, mint újdonság és csoda. Menj haza és ne figyelj oda, zárd be magad és keresd a tiszta hangot magadban, és mond:
– „Emberi lény vagyok kit nem irányítanak.”
– „Ember vagyok, ki él és alkotni képes, lezárom magam mindattól mi ellenem, az élet ellen van.”
Lesznek nagy vándorlások, ahol felborul a tér és idő rendje. Áthatott, megszállott energiák kezdik elfoglalni a tereket, hol tiszta fényben alkotnak és élnek az emberek. Azon részek is sérülnek, kik működtetik és irányítják, használják e rendszert bennfentesként és ők is elesnek, hiszen már más kézben van minden, mit nem láthat az emberi tudat és szem. A lényeg, hogy nálatok elrejtve tettem be a térbe a programokat, hiszen erre lett a térbe építve. Megtalálni e rendszert nem nehéz, a kódot kell tudni hozzá és azt megtalálva, ki a teret nyitja és a kulcsot viseli, így a rend visszaáll és kilehet javítani a hibát. 

Hibát követtem el, mikor a térben meglátva a lehetőségeket nagyot alkottam, leírtam és megmutattam, hogy mire lehet jó, de ellenem fordították és elvették az emberek. Az időjárás egy csöppnyi része ennek, bárcsak ennyi lenne, de nem sopánkodni jöttem. A lényeg, hogy ti keressétek a felhők mögötti jelet, hol az áramkör kitisztul és megérted mit az idő-tér összeállása adhat neked. Több dimenzióban látszik a világ és lassan tisztul a tér benne, hiszen tettem bele egy aktiváló modult, mi a következő évetekben visszaépít mindent, amit az ember hozott létre és teremtett. Lépjetek tisztán az új évbe és találjátok meg egymást, hogy a világ épségben éljen általatok, kik a titkot őrzitek…

Nikola Tesla