Magától, szokásaitól, kicsinységétől és nagyságától is egyben. Fél attól, hogy elég jó e, mindig ettől fél, tart és feszül a legjobban élete során.

– Elég jónak lenni, hogy ne hagyjanak el, ne hagyjak el, ne keressenek mást helyetted vagy te mást, mert attól félsz, hogy nem vagy elég jó. Hibát keres az ember legtöbbször, hogy elhagyjon, mert fél attól, fél, hogy illeszkedni kell és mi lesz ha így elvesz tőled, igen elvesz, nem ad, elvesz.

Elveszíteni akkor lehet, ha hagyod, akkor hagyod, mikor kiszolgáltatott vagy, magadon kívül működő, ez a kör ismétlődik és forog, körbe-körbe.

Mitől fél a nő? Attól, hogy ő kevesebb a férfinél. Neki is kell a sok pénz, a név. Az idő kidobott, mikor teremt a nő azzal, hogy táplál, édes anyatejjel, étellel és simogató, nyugodt örömben csilingelő hanggal, öleléssel, szerelemben izzó együttléttel.

A nő fél, hiszen kevésnek érzi magát, magját, a forrással való kapcsolatát. Azt félti, amit még meg sem talált, amit keres, kutat és áhítozik utána. A nő valójában egy végtelen történetben, térben találja magát azzal, ahogy fél vagy félt. Mikor félt rögeszmétlen, valójában birtokol és nem tud elengedni, bízni, sem saját magában, sem társában, gyermekében. Egy igazi őrület, hiszen a női félelem a teremtéstől való elszigetelődés mélysége, ahol sok-sok kacat helyettesíti a hiányt, minden értelemben.

A nő nem fél, mikor teremteni, alkotni kész. Mikor táplálni, főzni van ideje, mikor ölelni tud és kérdezni, kérdésekre válaszolni, mikor túllát a hülyeség örvényén, ahol butaság lakozik és régi, nem működő vagy túlműködő dolgok sokasága. A nő nem tud félni, mikor érzi, hogy ő a kemence a házban, az a nő, aki melegséget ad és összetart, A nő nem fél és nem félt, mert szeret, ő támasz, együttérzés és kapocs. Olyan kapocs, amely védelmez, óv és táplál. Egy igazán tiszta vizű forrás a nő, amikor nem fél, hiszen egységes állapotban van teste, lelke és tudata is.

A külső forma – amitől fél – egy állapot, melyet helyre lehet igazítani, amikor annak ideje és helye van, akkor, csakis akkor, hiszen olyan ruhát soha ne hordj, ami nem a tiéd, ami túl kicsi vagy túl nagy, nem illik hozzád. Itt sok nő elvérzik, hiszen nem a saját ruháját hordja, viseli, hanem valaki másét kívánja, vagy irigyen akarja, hogy az övé legyen. A földi ruháról beszélek, az alakodról, ami nem egy szép vagy csúnya részed. A létezésed hordozója a ruhád, keresd és engedd a sajátodat viselni, ami hozzád, életutadhoz, helyzetedhez, állapotodhoz illeszkedik és ragyogóan érzed magad ekkor már a bőrödben.

Létezésében nem fél a nő. Nem, nem fél, egész, kerek, mint a hold maga. Magod teljessége egész és a nő így teremtő, így örömben jár, létezik és táncolva énekel a lélek, bármilyen megpróbáltatásban van is része, mert ő a kemence, a meleg, a béke, az összetartó, egészséget áramoltató létezés köre.

„Már nem félek, teremtek.
Már nem félek érintek.
Már nem félek, változok, ruhámat magomhoz igazítom.
Már érzem, hogy egészséges, kerek, egész nő vagyok.
Édes nő, kinek íze, illata, ruhája könnyed, és létező,
látható, fénylő ragyogásban élő, minden kerek napon.”

Karsai Andrea
2020