– Sötétben vagyok, mély, hideg sötétben és húzzák össze a takaró fóliákat, hogy látni se lehessen.
A húzás egy huzavona, ahol az emberi tudatban van a sötétség helye, hiszen ide érkezik az átprogramozás lövedéke.
Az emberi létezésben, az ember szabadon gondolatokat és érzéseket talál és továbbad. Most e helyzetben megmutatják, milyen legyen a napod színe, formája, a holnapod fénytelen sötétségben álló üzenete.
Majd valaki más, mások diktálnak rendületlenül, ha hagyod. Nem arra gondolok, hogy állj ki egyedül és harcolj vagy többen tegyétek, csupán felhívom a figyelmeteket arra, hogy a veszély valós és rombol, torzít, mindazonáltal, ami veletek történik most.
A szabad energia vajon hol lakik, hogyan lehet megtalálni? Miért nem erről írok nektek?
A szabad energia egy folyamat, mikor érzed az életet, felfogod az újat és a láthatatlan részben megbújó erőt, erőteret.
Az emelkedett ember ott kezdődik, hogy tisztában van azzal, van fogalma arról ami körbeveszi, ami-aki védi, építi, ami-aki pusztítani akarja és rombolja.
Nem lehet elbújni, hogy nincsen, nem zavar, nem érzem és nem törődöm vele, akkor csupán egy szekrényben vagy, elbújva lelked rettegése, félelme, kilátástalansága által. Ami van, az van, ami van, azzal foglalkozni kell, szükséges látni az ellenséget, mert most ellenség van jelen, pusztító, lélekromboló, és ember életet nyomorító harc folyik.
A folyamat ismét ismerős, hiszen valamikor régen az én időmben, amikor új született, egy új, ami hasznára van az életnek, háború indult, harcok, hogy eltereljék a figyelmet, hogy ellehetetlenítve homályba és feledésbe kerüljön az új-régi technika folyamatos és napvilágot látott megléte. Harcra képezték ki és elvették a kis embertől, magától az élettől.
Az új azért válik láthatóvá, hogy valamit kezdjen vele az ember, vagy használja vagy eldobja, eldönti ahogy eddig is.
Nem azért születik, hogy elvegyék, kiforgassak és azt formáljanak belőle amit akarnak, életellenes haditechnikát.
Az én időm bebizonyította, a háború jóra nem vezet, nem menti meg az embert az isteni védelem, ha elfordul tőle és tűr hangtalan, csak könyörög és semmit nem tesz, még tudomást sem vesz a romboló harcokról, mik most is dúlnak. Feldúlnak, hazug bitang emberek, kik még többet akarnak, élő robotokat, kiket emberből formáznak meg, hús vér emberből, a technika adott hozzá, már csak a lelketlen, elfáradt, reményt vesztett ember kell hozzá.
Itt van egy fontos szabály, elvenni nem lehet így életet, az ember önszántan adja magát oda engedélyezve, hogy ő adja Magját, valódiságát mindenestül, szőröstül-bőröstül. Ez a cselekedet megbújva van, a kereszt alatt sugdolóznak és fortéllyal teremtenek, teremtik az államok, Isten felettit azok, kik sötétet szeretnek, azt a sötétet, hol ők nagyok nagyon kicsiny gnóm törpék a nagynak vélt, álcázott hatalmasok, hiszen az ember méltóságát, nagyságát reményével veszíti el, hitét dobja szemétbe, hagyja, igen hagyja, hogy elvegyenek tőle úgy, hogy ő maga kínálja és adja oda mindensége legfontosabb részét, a teremtő énjét, képességét és működését.
Még van lehetőség látni, érezni, merni.
Még van lehetőség a sötétben fényt juttatni azzal, hogy csillogó, fáradt tekinteted mint a vadé, az úton megcsillan. Sok szempár felcsillanó fénye, reflektorként világít az éjszakai sötétben.
Van lehetőség, hogy el ne vegyenek és éljen a szabadságban született lélek veled, ki ember vagy és maradsz, hiszen Isten robotot, lelketlent nem teremtett és teremt soha.
„Látok a szürke homályból, hiszen hallom az életet.
Érezni tudom, emlékezni, hogy mily színeket adott nekem.
Az élet békéje bennem lakozó jóság magja volt, van és marad.
Tőlem elvenni nem lehet, mit az élet isteni születése által nekem adott,
azt hogy élő, egészséges, teremtő ember vagyok és maradok”
Karsai Andrea
2020. december
